attilabudas

Kedves Olvasók!

......szurkolók, nem szurkolók, szkeptikusok, kibicek és szakértők! Bárki bármit mondhat, de ami 2016. június 22. napján történt azt nem lehet szó nélkül hagyni. Pár nappal ezelőtt bejegyeztem egy írást a divatba jött szurkolásról, amely elfogultságot abban a pillanatban nem értettem, de a félreértések elkerülése végett tisztázom, hogy nem negatív megközelítésből és nem elégedetlenkedésből szóltam a túlzásba vitt drukkolásról. Az újabb foci Eb-s írásom indoka az az a történelmi jelentőségű, méltán a Labdarúgó Európa Bajnokság eddigi legjobb meccseként emlegetett Magyarország-Portugália, utolsó csoportmérkőzés, amely elhitette velem, hogy nem kell csodálkozni a magyarok buzdítási szokásain.

Lehet, hogy a témával már tele van a tökéletesen a feje mindenkinek, de egyszerűen nem lehet csak úgy elmenni a történtek mellett. Adott egy csapat egy kicsi európai országból, akiknek a foci történelmét, Puskás Pancho Öcsi bácsit az egész Világ ismeri. Ennek az országnak a futball válogatottja tekervényes úton nagyon sok, nemzetközi szereplés nélküli, év után kijut az aktuális kontinensviadalra. Nem kerültünk eget rengető csoportba. Jöttek az esélylatolgatások: "már az is jó eredmény, hogy kijutottunk", "tisztes helytállással elégedett leszek", stb. Erre mindenki legmerészebb álmainak még merészebb gondolatában sem hitte, ami történt. Rögtön egy győzelemmel nyitott a csapat. Helló Európa! Megjöttünk. Majd egy döntetlen és jöttek a világklasszis portugálok Christiano "HisztiKriszti" Ronaldoval, aki szerintem maga sem hitte el amit lát és nem véletlen borult ki annyira. Portugália nemzeti 11-e ellen HÁROMSZOR azaz háromszor egymást követően a magyarok megszerzik a vezetést!!! Egyszerűen én sem hittem el, amit látok. Bebizonyosodott a megállapítás, hogy lövésből lesz a gól és sajnos az is, hogy gólra játszák a játékot, mert aztán jöttek a válaszok a magyar gólokra, rendszerint elég hamar és a három előnyből 3:3, döntetlen lett. Ebben rejlik a portugál zsenialitás, hogy a jobb oldalról mindig sikerült beadni és a beadások meg is találták Ronaldot. Nem lehetett megtartani őket. Ennek ellenére fantasztikus magyar teljesítményt nyújtottak fiaink, megérdemelnek minden nemű szurkolást. A következő sokkoló örömhír: csoportelső Magyarország. Ekkor már nem sok olyan csapat volt, akik szívesen kaptak volna minket, hiszen mindenki tőlünk tart, kis túlzással, de akkor is "Mi vagyunk Azok" a békésen vonulók, mackóalsósok, a csodatevők. Az eddigi legjobb, legtöbb gólt hozó, leglátványosabb Eb meccsét játszók. Szép lassan megismer a világ minket, utánoznak, tisztelegnek és "rettegnek", hogy Gera vagy Dzsudzsi betalál. Így tovább fiúk! Le a kalappal! Merjünk azok lenni, akik vagyunk és álmodjunk nagyot, mert

"Az éjjel soha nem érhet véget,
Varázsolj nekünk valami szépet,
Repülj velünk a szerelem szárnyán!
Indul az utazás, csak erre vártál."

HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!
 

​

Bejutás vagy kijutás, avagy 40 év az árnyékban...

Kedves Olvasók!

Új bejegyzésem egy köszönettel kezdem az előző kör, az "Én és az egészségügy" témában írt történetem díját illetően. Köszönöm szépen!

Ezzel letudva a kötelezőt belecsapok az aktuális témába, ami, igen! kedves Mindenki, egy foci bejegyzés lesz. Jómagam nem vagyok halálosan nagy drukker, nincs kedvenc csapatom sem hazai, sem nemzetközi szinten, nem megyek ölre egyetlen egy eredmény miatt sem, de szeretem a focit, játszottam, játszom is a játékot és magyarként, valamint sportrajongóként örülök a jó szereplésnek főleg nemzetközi porondon. Azt a dolgot, hogy kik a Magyar Labdarúgó Válogatott tagjai, hogyan és miért, megérdemelten-e vagy sem kerültek oda, nagyképűség ide vagy oda, most kihagynám. Amiről igazából szólni szeretnék az az eredmény ami abszolút becsülendő, tisztességes és megérdemelt, hogy 30 éves nemzetközi szereplés nélkül eltöltött időszak után végre valami a magyar fociban talán megdobogtatja a hozzám hasonló, magát "kívülállóként" definiáló, egyszerű polgár szívét is és az eredmény kiváltotta "hatás". Akár pótselejtező, akár nem, Eb résztvevő Magyarország. DE! Engedtessék meg, hogy sokadjára, de felelevenítsem a magyar labdarúgás legnagyobb eredményeit az internet segítségével: 1938-as és 1954-es labdarúgó-világbajnokságon ezüst, az 1964-es labdarúgó Európa-bajnokságon pedig bronzérem Emellett aranyérem az 1952-es, az 1964-es és az 1968-as olimpián. A magyar válogatott tartja a leghosszabb idejű veretlenségi sorozatot: 1950. június 4-e és 1954. június 30-a között 30 mérkőzésen nem szenvedett vereséget. Tudom. A múltból nem lehet élni, mindenkinek a könyökén jön ki, hogy "focinagyhatalom voltunk", mindenki kívülről fújja az Aranycsapat névsorát vagy nem. Ennek ellenére én leszögezem, hogy a felsorolt dicsőségek alapján nekünk kellene diktálni a labdarúgás tempóját, ha és amennyiben ott folytattuk volna, ahol az Aranyfiúk abbahagyták.

No de mi, büszke magyarság az Európa Bajnokságon szereplő fiaink első meccse után, ami nagyon szép siker volt, megállítjuk a forgalmat a Nagykörúton, mint az állatok, üvöltve, magunkból kikelve "ünneplünk", ahogyan egy randalírozó tömeg rendzavar és garázdálkodik. ...és egyszerre csak amerre nézek, mindenki szurkol, ujjong, kitűzi az autója ablakán a magyar zászlót, megosztja a befestett arcát, mintha bohócnak készülne a cirkuszban, posztol, hogy "csodálatos érzés fiúk". Úristen! Divatba jött a szurkolás, kérem! Eddig ezek az emberek hol voltak kérdezem én egyszeri állampolgár. Hirtelen mindenhol megtelnek a kocsmák, kertek, kivetítős helyek és fociláz van. Félreértés ne essék! A második kör után csoportelsők vagyunk, amire talán még a legmerészebb álmunkban sem gondoltunk. Szuper, rendben van. Csak így tovább!

Úszás, vívás, kajak-kenu, vízilabda néhány sikersportág a teljesség igénye nélkül. Olimpiai, világ és európa bajnokok sorát nevelték ki ezek a sportok Magyarországnak. Hazai rendezésű világbajnokság és kontinensviadalok alkalmával hol van az az őrült tömeg Budapest utcáiról? Ezeknek a sportágaknak nem jár annyi szurkolás, annyi tisztelet? Sosem fogom megérteni, hogy egy Izland-Magyarország 1:1, ahol sokkal jobbak voltunk és megérdemelt lett volna a győzelem, miért képes a tömeget az utcán őrjöngésre bírni? A nélkül nem jutunk tovább vagy mi? Isten őrizz, hogy megbántsak bárkit is, de valaki mondja meg miért akkora nagy szám ez a jelenlegi magyar foci? Nem célom, hogy népharagot vívjak ki magamnak, de ha mondjuk, a nyolc között leszünk vagy előrébb akkor mi lesz? Hova lehet még fokozni az extázist? Felborogatjuk majd a 4-6-ost? Szép és jó, hogy ott vagyunk az Eb-n, sőt 44 éve nem kaptunk ki senkitől, igaz nem is nyertünk egy meccset sem, de emberek! Viselkedjünk! A felesleges ömlengést pedig hanyagoljuk, mert olyan pontja nincs a köztisztviselői önéletrajz mintának, hogy "szurkol-e a magyar labdarúgó válogatottnak". 

Tény, ami tény, hogy továbbjutó helyen a csapat és teljes szívemből kívánom, hogy a 16 közé jussunk, aztán tovább és még tovább, de az eddigi eredmény árnyéka az említett sportok eredményeinek. Nem beszélve az "Aranykor" csapatának eredményeiről.

Kedves Blogovasók!

Engedjétek meg, hogy egy személyes történetet írjak meg az "enesazegeszsegugy" témában, amelyhez képzeletben egészen 1998-ig vissza kell utaznunk. 98-ban, 16 évesen a középiskola második osztályát jártam Győrben, élveztem a fiatalságom amikor egy nap hasfájásra ébredtem a koleszban, ami olyan mértékű volt, hogy suliba sem mentem. Részemről nem vagyok az a túlaggódó típus, aki minden egyes kis horzsolással sebészkés alá fekszik, így hagytam érlelődni a dolgot, majd elmúlik gondolattal. Kora estére már felegyenesedni sem nagyon tudtam a fájdalomtól, de még mindig bíztam benne, hogy elmúlik. Nem múlt el, sőt ügyeletet kellett hívni hozzám. A kiérkező doktornő egy tapintással megállapította, hogy vakbélgyulladás és a mentősök már karon is fogtak és kedvesen, de sürgetve segítettek a mentőbe. A győri Petz Aladár Megyei Oktatókórházban tértem magamhoz, ahol már olyan rosszul voltam, hogy csak kerekesszékkel tudtak tolni. Emlékszem az országon belüli munkaerővándorlás már népszerű lehetett, mert az altatóorvos megyémbeli, viharsarki doki volt. Szó mi szó valamikor éjjel megműtöttek. Másnap egy rövid, de érzésre jó alvás után, mint vert had tértem magamhoz egy az alhasam jobb oldalán éktelenkedő hatalmas vágással és egy kikandikáló csővel. Aki már feküdt kórházban tudja, hogy kora reggel fürdés vagy fürdetéssel indul a nap a vizit előtt. Mai fejjel kellemesnek mondható élmény, hogy ébredés után a nővérnek tanuló végzős, gyakorlatukat töltő szakközépiskolás leányok, szappannal a kezükben mosdatásra készülnek velem a 16 éves "kisfiúval", aki az altató okozta kábultságtól nem teljesen fogtam fel mi történik körülöttem és olyan állapotban voltam kb., mint a díjnyertes kan kutya az ötödik fedezés után. Ma már 30-on túl egy ilyen helyzetet felhívás keringőre szituként kezelnék valószínűleg. Vizitnél: -"Perforált vakbél, életmentő műtéten esett át."- mondta a főorvos úr, aki megműtött. Érdekes, hogy egy héttel a műtétem előtt egy osztálytársam szintén vakbél műtéten esett át és egy hét után, valami minimális kis, észrevehetetlen heggel engedték ki. Ehhez képest én több, mint egy hónapig voltam bent és egy ronda nagy sebhellyel, ami úgy nézett ki mintha Jumurdzsák szabta volna, távoztam, az idő alatt beszerzett 3 telefonszámmal a nővértanoncoktól. Bűvös 16-os számot követve ugrunk kb. ugyanennyi évet az időben és mit hoz az élet 2015 egyik januári reggelén hasfájással ébredtem. Jött a szokásos majd elmúlik, sokat edtem majd kiürül, de nem, ez valami komolyabb lesz érzés fogott el éjszakára és irány az ügyelet. Tapintásra semmi, egy nospa szuri és ha nem múlik a fájdalom irány Békéscsaba kórház. Nem múlt. Dr. Réthy Pál Kórház Békéscsaba ügyeleti osztályán ismerős arc, kellemes gyors ellátás, vérvétel, stb. Jött az ügyeletes sebész, egy kítűnő szakember és maximálisan jó forma. Gyulladást mutattak az eredmények és a fájdalom a korábbi vakbélműtét sebhelyének közepén koncentrálódott. A sebész: -"az a helyzet, hogy vagy visszanőtt a vakbele és akkor orvosi szakkönyvekben fog szerepelni vagy nem tudom mi van, de fel kell nyitnom, hogy kiderüljön"- kijelentéssel eldöntötte gyakorlatilag, hogy másodjára is vakbélműtétem lesz. Minden tiltakozásom ellenére nem volt más választás és elkezdődött a kálvária. A műtőágyon az előkészületeknél egy szál bél műtőssegéd úr poénkodott, hogy visszanőtt a vakbelem? az övé meg épp röhög. Nagyon jó mondom, miközben egy kérdéses felhasználású borotvával tépte a szőrömet és véresre borotvált. Kérdezte kell-e vizelnem, mert ha igen akkor most menjek, mert katéter lesz. Bizalomgerjesztő úr megalapozta a hangulatom a ki tudja mi a bajom? műtét előtt. Altatás, aztán arra ébredek, hogy valaki dobál egyik ágyról a másikra.??? Ismét bizalomgerjesztő, egy szál bél, 60 kg úr "óvatosan" átemeli az én 90 kg-os, tehetetlen testemet a műtőágyról a betegágyra kb. egy méter magasról. Persze nekem sem kellett több és az altatótól beállt fejemmel rögtön elküldtem őt a sóhivatalba borért. Nem igazán értettem, hogy miért kell engem egyáltalán felébreszteni ahhoz, hogy áttoljanak a műtőből egy szobába, de azt mondták, hogy az osztály nem vehet át alvás közben. Vicc. Valahogy megnyugodtam éjjel persze, aztán a reggel sem volt olyan kellemes, mint Győrben. Itt bizalomgerjesztő úr nővér neje, bizalomgerjesztő asszony jöhetett ébreszteni, hogy máris, azonnal felkelni megyünk fürdeni. Hogyan kérem? Néztem rá kérdőn. -"Fel! Fel!-"mondta és már ráncigált is kifelé az ágyból. Mondanom sem kell, hogy pár órával a műtét után, kétszer nagyobb vágással ugyanott majd kiugrott a szemem a helyéről mikor felkapott az ágyban és még letolt hogy segítsek már felülni, ne feszítsem magam annyira. Azt sem tudtam hol vagyok úgy megszédültem. Ennyi is volt a fürdés. Vizitnél a doki elmondta, hogy valami megakadt a vastagbelemben, ami kiszakította azt és oda nem illő anyagok kerültek a hasüregbe, amely begyulladt és tályogot okozott. Nem semmi. Az csak épp véletlen volt, hogy pont az előző műtét helyén keletkezett mindez. Békéscsabán egy hetet töltöttem a sebészeti osztályon és egy hosszabb, de keskenyebb vágással kerültem ki köszönhetően egy új varrási technikának. Tehát akár korrekciós műtétnek is felfoghatnám. Igaz?